|
Räikkönen figyelmeztet: a Ferrari készen áll
2008.02.29. 20:21
Nem jelenthető ki egyértelműen, hogy tavaly a Ferrari volt a legjobb csapat a száguldó cirkuszban. A vörösök azonban ha hatalmas szerencsével is, - bár egyáltalán nem érdemtelenül - végül megszerezték az egyéni világbajnoki címet.
Most, néhány héttel a nyitány előtt szintén nem tudni hogyan is állnak a csapatok, de Räikkönen abban biztos, hogy a Ferrari nagyon elől van."Amit lehetett, azt mi megtettük. Nagyon jó érzés ismét versenyezni, és nemsokára Melbourne-ben kiderül, hogy hányadán is állunk. Ki az igazán gyors, melyik csapatnak sikerült a legjobban a felkészülés. Mi mindenféleképpen készen állunk a megmérettetésre"- nyilatkozta a barcelonai teszt után a finn.
Az olasz média néhány hét után úgy írt a Ferrariról, mint akik külön ligában versenyeznének, ám a tesztek bebizonyították, hogy közel sem annyira egyértelmű a helyzet. "A teszteknél hol az egyik, hol a másik gyorsabb. Ezen eredmények alapján megmondani, hogy ki van valóban előrébb a többieknél, lehetetlen. Majd a kvalifikáción, és a versenyen mindenre fény derül"- tette hozzá Kimi, aki szinte végig a háttérbe szorította Massát a felkészülés során.
"A McLaren nagyon erősnek tűnik. Ők már tavaly is nagyon jók voltak, és ezen a héten is láttuk, hogy mennyire gyorsak"- utalt arra a világbajnok, hogy az e heti tesztek során a wokingiak majdnem mindig egy arasszal a Ferrarik előtt voltak, ám a téli abszolút csúcsidőt Felipe Massa mondhatja magáénak a spanyol pályán.
|