Mario Andretti

Mario Gabriele Andretti ikertestvérével, Aldóval együtt 1940. február 28-án született az olaszországi Montonában. A két fiúnak van egy nővére is, Anna Maria. A második világháború után úgy tűnt, hogy városukat Jugoszláviához csatolják, ezért Andrettiék a kommunizmus elől menekülve megpróbáltak az Egyesült Államokba emigrálni. Először csak egy toszkanai menekülttáborig jutottak, ahol hét évet töltöttek, mígnem aztán1955-ben végül fogadta őket Amerika. A család tagjai megkapták az állampolgárságot, így Mario mint amerikai autóversenyző vonult be később a sporttörténelembe. Mariót autóversenyzéssel kapcsolatos első élményei mégis Olaszországhoz kötik - pontosabban egy olasz legendához, Alberto Ascarihoz. Az Andretti-ikreket lenyűgözték a Ferrari-pilóta képességei és sikerei: Mario és Aldo példaképként tekintett rá és 1954-ben élőben is elmentek megnézni Monzába, a Forma-1-es Olasz Nagydíjra. 1959-ben, 19 évesen, a fiúk maguk is elkezdtek versenyezni - immár új otthonukban az amerikai Nazarethben (Pennsylvania). Mario olyannyira tehetségesnek bizonyult, hogy élete első autóversenyét Nazarethben egy 1948-as Hudson Hornet Sportsman Stock Car volánjánál az amatőr Sportsman kategóriában rögtön meg is nyerte! A következő három évben további 20 versenyt nyert ugyanebben az osztályban. Közben testvére, Aldo egy baleset miatt abbahagyta a versenyzést. Mario azonban folytatta. 1962. március 3-án a New Jersey állambeli Teaneck-ben nyert egy 100 körös TQ Midget versenyt. 1963. május elsején kisebb fajta szenzációt okozott azzal, hogy ugyanazon a napon három Midget versenyt nyert meg, két különböző helyszínen: egyet Flemingtonban (New Jersey) és kettőt Hatfieldben (Pennsylvania). 1964-ben csatlakozott az Egyesült Államok autóklubjához, s elindult az USAC sprintautó bajnokságban, melyben a harmadik helyen végzett. A csúcspontot Salemben (Indiana) aratott győzelme jelentette. 1964. április 19-én Trentonban (New Jersey) részt vett első IndyCar versenyén, amely egyben első professzionális futamát jelentette. A 100 mérföldes viadalon a tizenhatodik helyről indult és a tizenegyedik helyen végzett. Ezt további IndyCar versenyek követték, majd 1965-ben learatta első diadalát is profiként, amikor megnyerte a Hoosier Grad Prix-t (szintén IndyCar). Ebben az évben elindult a híres Indy 500-on is, ahol a harmadik helyen végzett és ezzel az Év Újonca lett. Még abban a szezonban megnyerte első IndyCar bajnoki címét is - a nemzeti bajnokságot (az IndyCar-ból csak 1979-ben szerveződött mai utódjához, a ChampCar-hoz hasonló nemzetközi sorozat). A következő évben, 1966-ban megszerezte a pole pozíciót az Indy 500-on, nyert nyolc IndyCar versenyt és újra ő volt az IndyCar nemzeti bajnokság győztese. 1967-ben Andretti részt vett és nyert a Daytona 500 NASCAR versenyen, újra pole-ból indult az Indy 500-on, nyert a 12 órás Sebringi megbízhatósági versenyen, második lett az IndyCar nemzeti bajnokságban és az Év Autóversenyzőjévé választották Amerikában. 1968-ban egy Ford Mustanggal részt vett gyorsulási versenyeken, nyert nyolc IndyCar versenyt és második lett a nemzeti bajnokságban. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb autóversenyző csillagaként október 6-án valóra vált gyermekkori álma és debütálhatott a Forma-1-ben a Lotus-Ford színeiben. És ezt nem is akárhogyan tette: rögtön pole pozíciót szerzett! Sajnos a versenyen nem tudott bizonyítani, ugyanis nem ért célba. 1969-ben további három Forma-1-es versenyen vehetett részt a Lotus-Forddal - Dél-Afrika, Németország és Watkins Glen - de egyik alkalommal sem ért célba. Az európai áttörésre tehát még várni kellett, ám Amerikában folytatta addigi remeklését. 1969-ben végre meg tudta nyerni az Indy 500-at, az IndyCar nemzeti bajnokságban pedig már harmadik győzelmét szerezte. Összesen öt pole pozciót szerzett és kilencszer nyert a szezon során. 1970-ben ismét elindult öt Forma-1-es versenyen - ezúttal a March-Forddal. Dél-Afrikában kiesett, de aztán a spanyolországi Jaramában megszerezte első pontjait: harmadik lett csapattársa, Jackie Stewart és Bruce McLaren (McLaren-Ford) mögött. Nagy-Britanniában, Németországban és Ausztriában nem szerett pontot. 4 pontjával a tizenötödik helyen végzett az év végi összesítésben. Még ebben az évben ismét megnyerte a Sebringi 12 órás versenyt. 1971-ben már az egyik Ferrariban látjuk viszont a Forma-1-ben, amikor is rögtön megnyeri az év első versenyét Dél-Afrikában Jackie Stewart (Tyrrell-Ford) előtt! Spanyolországban nem fejezte be a versenyt, Monacóban nem kvalifikálta magát, majd újra kiesett Hollandiában. Két versenyt kihagyott, majd mikor Németországban visszatért, a negyedik helyen végzett. Aztán újabb kétversenyes kihagyás következett, majd Kanadában befejezte a futamot, de nem szerzett pontot. Watkins Glenben nem állt rajthoz. Noha összesen hat versenyen vett részt, az 1971-es év végi összesítésben 12 ponttal és egy futamgyőzelemmel a nyolcadik helyen végzett. 1972-ben még mindig csak "mellékállású" szereplője a Forma-1-es világbajnokságnak. Ismét a Ferrarival ezúttal öt versenyen indult, négy pontot szerzett, s ez a tizenkettedik helyre volt jó a világbajnokságban. Ebben az évben jelentősebb szereplője volt a hosszútávú versenyeknek: egy Ferrari 312P-vel a belga Jacky Ickx-szel párban megnyerte a Daytona-i 6 órás versenyt, a Sebringi 12 órás versenyt, az 1000 km-es BAOC versenyt Brands Hatch-ben és a Watkins Glen-i 6 órás viadalt. Az 1973-as szezonban nem indult Forma-1-es versenyen, csak USAC futamokon az Egyesült Államokban. 1974-ben megnyerte az USAC nemzeti salakpályás bajnokságot három futamgyőzelemmel. Közben részt vett az amerikai Forma-5000-es bajnokságban is, ahol mind "74-ben, mind "75-ben a második helyen végzett. A Forma-1-be az 1974-es szezon végén tért vissza a kis Parnelli-Ford csapat színeiben és az utolsó két futamon vett részt: Kanadában célba ért, de nem pontszerző helyen, Watkins Glenben kiesett. 1975-ben a Forma-1-ben és a Parnellivel folytatta majdnem az egész szezonban (csak a Belga és a Holland Nagydíjat hagyta ki ezúttal), ám pontot csak két futamon szerzett: Svédországban negyedik lett, Franciaországban ötödik. 5 pontjával a világbajnokság tizennegyedik helyén végzett. Andretti 1976 első két futamát még mindig a Parnellivel teljesítette (Brazíliában nem ért célba, Dél-Afrikában egy pontot szerzett), majd Long Beach-től kezdve visszatért a Lotushoz. Az autó azonban ekkoriban rendkívül megbízhatatlan volt és sorozatban jöttek a kiesések. 22 pontjával végül a világbajnokság hatodik helyén zárt. Forma-1-es fénykora azonban még csak ezután következett. 1977-ben a Lotus teljesítménye még nem volt elég kiegyensúlyozott, de azért így is kicsúszott néhány szép eredmény. Hogy másról ne beszéljünk Mario volt a "pole-király", hiszen hétszer szerezte meg az első rajtkockát ebben az évben. Négyszer győzni is tudott és összesen 47 ponttal a világbajnokság harmadik helyén végzett Lauda és Jody Scheckter (Wolf-Ford) mögött. Ezzel az eredménnyel már a Forma-1-ben is az élversenyzők közé számított. De ez még nem volt elég! A következő szezonban a Lotus a szezon második részében dominált, így Mario legközelebbi vetélytársa a világbajnokságban csapattársa, a svéd Ronnie Peterson volt. Andretti összesen kilencszer indult az élről a szezon során és hat versenyt nyert. Rögtön az első futamon, Argentínában győzelemmel nyitott (igaz, itt még a Lotus 78-al), aztán negyedik lett Brazíliában. Dél-Afrikában nem szerzett pontot, Long Beach-en második lett Carlos Reutemann (Ferrari) mögött, Monacóban nem szerzett pontot. Belgiumban debütált az új autó, a forradalmi Lotus 79 és ezzel Mario szinte legyőzhetetlenné vált - már amennyiben célba ért: nyert Zolderben és Spanyolországban, Svédországban kiesett, Franciaországban nyert, Nagy-Britanniában kiesett, Hockenheimban nyert, Ausztriában kiesett, Hollandiában nyert. Monzába úgy érkezett a mezőny, hogy Andretti 12 pontos előnyben volt Petersonhoz képest. A rajtnál Huntot hátulról meglökték, ő pedig ennek hatására beleszaladt Peterson autójába. A svéd autója lángra lobbant, a versenyt piros zászlóval azonnal leintették és a pályabírók Hunt, Patrick Depailler (Tyrrell-Ford) és Clay Regazzoni (Shadow-Ford) segítségével kiszabadították Petersont autójából. A baleset rettenetesnek tűnt, de mindenki megnyugodott, amikor kiderült, hogy Ronnie csupán kisebb töréseket és égési sérüléseket szenvedett a lábán. Andretti is nyugodtan vágott neki az új rajtnak. Meg is nyerte a versenyt, de utóbb visszaminősítették a hatodik helyre, mert megállapították, hogy kiugrott a rajtnál. Sajnos a verseny utáni napon rossz hír sokkolta a Forma-1 világát: Peterson a kórházban meghalt. Ez megdöbbentő volt, hiszen nem tűntek súlyosnak a svéd sérülései. Mint kiderült vérrögök okozta trombózis következtében összeomlott a keringési rendszere... Mariót természetesen éppúgy lesújtotta a hír, mint mindenki mást - abban a pillanatban nem számított, hogy Peterson halálával matematikailag behozhatatlanná vált az előnye és immár Forma-1-es világbajnok volt. Még két futam volt hátra az évből, ám Andretti sem Watkins Glenben, sem Montrealban nem szerzett pontot. 64 ponttal nyerte meg a világbajnoki címet és ő volt a Forma-1 történetének második (és egyelőre utolsó) amerikai világbajnoka Phil Hill 1961-es sikere után. Keserű párhuzam, hogy Hillt is csapattársa - a német Wolfgang von Trips - halála avatta világbajnokká... 1979-ben a Lotus visszasüllyedt a középszerűségbe és rengeteg gondot okozott a megbízhatatlansága is. Andretti az egész szezonban mindössze hatszor ért célba és 14 pontjával tizedik lett holtversenyben két franciával, Jean-Pierre Jarier-rel és Didier Pironival (mindkettő Tyrrell-Ford). Csapattársa, az argentin Carlos Reutemann 25 ponttal (amiből 20 számított) az ötödik helyen végzett. Ugyanebben az évben Andrettinek nagyobb sikere volt a Bajnokok Nemzetközi Versenye (IROC) nevű sorozatban, amit megnyert. 1980-ban utolsó szezonját töltötte a Lotusnál, de mindössze egyetlen pontot szerzett - a szezon utolsó versenyén, Watkins Glenben. Ezzel huszadik lett a világbajnokságban. 1981-ben az Alfa Romeóhoz szerződött, de ez az éve is a sikertelenebbek közé tartozott. Mindössze az első versenyen, Long Beach-en szerzett pontot - igaz, akkor hármat is. Tizenhetedik helyen végzett összetettben. Az ekkor már 41 esztendős Mariónak ez volt utolsó teljes Forma-1-es éve, de 1982-ben még három futam erejéig visszatért: Long Beach-en egy Williams-Forddal kiesett, aztán Monzában egy Ferrarival (a sérült Pironi helyetteseként) megszerezte a pole-t és a versenyen harmadik lett, majd az év utolsó futamán Las Vegas-ban kiesett. Ezzel lezárult Andretti Forma-1-es pályafutása - 128 verseny, 12 futamgyőzelem, 180 pont - de még messze nem zárult le autóversenyzői karrierje. A "80-as évek elején visszatért az Egyesült Államokba, hogy az IndyCar-ban versenyezzen. Ekkor már fia, az 1962. október 5-én született Michael is javában versenyzett és Mario vele, valamint a francia Philippe Alliot-val benevezett az 1983-as Le Mans-i 24 órás versenyre, ahol a harmadik helyet szerezték meg - egy nem-gyári autóval úgy, hogy előttük csak gyári gépek végeztek. Ugyanebben az évben csatlakozott újonnan alapított Newman/Haas Racing Team-hez az IndyCar-ban. (Michaelen kívül Mariónak még két gyermeke van: Jeffrey 1964. április 14-én született, Barbara Dee 1969. július 13-án.) Az IndyCar bajnokság 1979-ben szerveződött meg úgy ahogyan azt (illetve utódját, a ChampCar-t) ma ismerjük, így a hivatalos IndyCar-statisztikákban Mario Andretti "csak" egyszeres bajnokként szerepel, pedig 1984-ben - 44 éves korában(!) - a Newman/Haas-Lola-Ford volánjánál megnyert címe valójában már a negyedik volt! Ebben az évben szerzett nyolc pole pozíciót, nyert hat versenyt és 1969 és 1978 után ismét megválasztották az Év Versenyzőjévé Amerikában. Közben fia, Michael is az IndyCar-ban versenyzett, így kerülhetett sor arra - először a sorozat történetében - hogy 1986-ban a Phoenix-i versenyen apa és fia foglalják el az első sort az időmérő edzés után! Ezt aztán még kilenc alkalommal megismételték a "80-as évek végéig. Szintén 1986-ban, Portlandban történt meg, hogy Apák Napján Mario 0,07 másodperccel verte meg Michaelt a versenyen és ezzel nyert. Ez volt a modern IndyCar versenyek valaha mért legszorosabb befutója! Ugyancsak ebben az évben Michael pole-t szerzett a Pocono 500 versenyen, amit másnap apja nyert meg. Ezen a hétvégén Mario másik fia, Jeff az Indy Lights-ban jeleskedett és nyerte meg az aktuális versenyt a pole pozícióból. Andrettiék immár tagadhatatlanul minden idők egyik legsikeresebb autóversenyző dinasztiájává váltak! 1987-ben az új Chevrolet-motorral pole-t szerzett az Indy 500-on és 170 körön keresztül vezetett a 177 körös viadalon, mígnem aztán motorhiba fosztotta meg a fényes győzelemtől. Az IndyCar sorozatban nyolc pole-t szerzett ebben az évben. Két évvel később, 1989-ben a saját fia, Michael lett a csapattársa. 1990-ben már négy(!) Andretti versenyzett az IndyCar-ban: Mario és Michael mellé megérkezett Jeff, valamint Mario unokaöccse John is. 1991-ben mind a négy Andretti elindult az Indy 500-on is. Az eseményen Jeffet választották az Év Újoncává. Ő már a harmadik családtag volt - Mario (1965) és Michael (1984) után - aki ezt a címet megkapta a híres versenyen! Ebben az évben Michael megnyerte az IndyCar sorozatot a Newman/Haas-Lola-Chevrolet-vel és az Év Versenyzője címet is megkapta. 1992-ben az "Év Versenyzője" cím korábbi nyertesei és 12 újságíró szavazatai alapján Mario Andrettit megválasztották az "Negyedszázad Versenyzőjévé". 1993-ban immár 35. profi versenyzéssel eltöltött évét kezdte és az első versenyző lett az IndyCar történetében, aki négy évtizeden keresztül tudott versenyeket nyerni! A Michigan 500-on - miközben hatvanhetedik pole pozícióját szerezte az IndyCar-ban - zárt pályás sebességi rekordot állított fel 375 km/h-s sebességgel. Ebben az évben - második Andrettiként - fia, Michael is bejutott a Forma-1-be. A McLaren csapatnál versenyzett Ayrton Senna oldalán, de távolról sem bizonyult olyan tehetségesnek (legalábbis a Forma-1-ben nem), mint apja, Mario. Ron Dennis még az év vége előtt megelégelte, hogy sok autóját összetörte és az utolsó két verseny előtt elbocsátotta. Michael ezt követően visszatért az IndyCar-ba. Mario 1994-ben utolsó IndyCar szezonját futotta és az amerikai sorozat közönsége minden versenyen szívhezszólóan búcsúztatta. Végül 407 verseny, 67 pole pozíció, 52 futamgyőzelem és 4 bajnoki cím után október 9-én - 54 évesen - köszönt el attól a sorozattól, amelyben a legsikeresebb volt. A bukósisakot azonban még mindig nem akasztotta a szögre! A Forma-1-es és az IndyCar bajnoki cím mellett egyetlen fő trófea hiányzott a gyűjteményéből: a Le Mans-i 24 órás verseny győzelmi trófeája. Addig összesen hét alkalommal indult a megbízhatósági versenyen, de nyerni sohasem sikerült neki, így 1995-ben nyolcadjára is elindult. A második hely, amit akkor szerzett nem volt rossz, de Mario ezzel még mindig nem elégedett meg: 2000-ben - 60 évesen - ismét rajthoz állt a híres versenyen, de célját megint nem sikerült elérnie. Az ő esetében nem lehet biztosra venni azt sem, hogy ez volt az utolsó próbálkozása... Ma Mario üzletember és boldog feje egy rendkívül sikeres autóversenyző családnak. Fia, Michael a Forma-1-ben ugyan nem tudott befutni, ám azóta az IndyCar (illetve annak jogutódja: CART, ChampCar) történetének legsikeresebb versenyzője a futamgyőzelmek számát tekintve. A gyermekeken kívül talán lassan hallhatunk majd az unokákról is - Mario ugyanis ötszörös nagyapa (Marco, Marissa, Lucca, Miranda, Isabella). Ami az üzleti érdekeltségeket illeti: Mariónak vannak benzinkútjai, autókereskedései (Toyota és Mitsubishi), autómosói, sőt még borászata is. Hobbija a repülés, a hómobilozás, a tenisz, a vízisí és a motorkerékpározás. Kedvenc tévéműsora az Éjszakai Hírek és a Legyen Ön is Milliomos. Zenében az operát kedveli. Kedvenc versenypályái Monte-Carlo, Kyalami és Road America. Az IndyCar-ban elért eredményei ellenére 1978-as Forma-1-es világbajnoki címét tartja pályafutása legnagyobb sikerének. Alberto Ascari mellett az angol Stirling Mosst csodálja az autóversenyzők közül. A versenyzés világán kívül az olyan emberek iránt érez tiszteletet, mint például az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush, a védelmi miniszter, Colin Powell, vagy az orosz elnök, Vlagyimir Putyin. A művészek közül a szobrász, Elie Hazak és az opera énekes, Luciano Pavarotti tartozik a kedvencei közé. Nagyon szeret olvasni és azt mondja, hogy vadászpilóta lett volna, ha nem sikerül autóversenyzővé válnia. Míg Mario Andretti az európai autósport rajongó számára talán "csak" egy az egyszeres Forma-1-es világbajnokok sorában, addig az Egyesült Államokban - elsősorban az ottani sorozatokban elért sikerei miatt - minden idők legjobb autóversenyzői közt tartják számon! Valóban: miközben mi, európaiak Fangiókban, Clarkokban, Stewartokban, Laudákban, Prostokban, Sennákban és Schumacherekben gondolkodunk, addig Amerikában több fórumon (pl. RACER magazin 2000, Associated Press 1999) Mario Andrettit választották az Évszázad Autóversenyzőjévé!