Massa nem tudott felébredni a rémálomból a Hungaroringen
f1hirek.hu 2008.08.07. 12:45
Felipe Massa a Magyar Nagydíjon közel állt idei negyedik győzelméhez, ám végül a technika kifogott rajta, és az első helyről kellett feladnia a futamot három körrel a leintés előtt. A brazil azonban úgy vélte, élete egyik legjobb versenyét futotta múlt hétvégén, és hozzátette, a Ferrari ismét megmutatta, hogy nagyon erős.
Massa a harmadik rajtkockából vághatott neki a futamnak a két mclarenes mögül, és szenzációsan startolva már az első kanyar után az élre került. Később aztán nem a tervei szerint alakult a verseny, ám leszögezte, mivel a Forma-1 technikai sport, ezért előfordulhatnak a múlt vasárnapihoz hasonló esetek."Nem akarom elfelejteni a Magyar Nagydíjat, mert bizonyos szempontból az egyik legjobb versenyem volt a Forma-1-ben, mégsem úgy végződött, mint más esetben, vagyis nem győzelemmel"- kezdte Massa, aki a Ferrari sajtóoldalán nyilatkozott.
"Kár, mert én és a csapat is megérdemeltük volna a sikert. Volt egy tökéletes versenyünk a világbajnokság egy nagyon fontos pillanatában. Sajnos, nem tudtuk hazahozni a tíz pontot, ami már a kezünkben volt. Nagyon kellemetlen volt, de ilyen dolgok előfordulnak a motorsportban"- folytatta a 27 esztendős versenyző, aki elárulta azt is, furcsa érzés tört rá, amikor tönkrement az F2008-asban a motor. "Egy rémálom volt, és fel akartam ébredni, de nem tudtam, mert már ébren voltam. Hihetetlen csalódás volt. Ez a sport valóban lehet kegyetlen is."
Massa a Magyar Nagydíj után visszacsúszott a harmadik pozícióba a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, ám emiatt kevésbé bánkódik, mivel az élen álló mclarenes Lewis Hamilton is csak négy ponttal tudta növelni meglévő egységei számát. A ferraris így nyolc ponttal van lemaradva a brit pilóta mögött.
"Legalább, ha a tabellára pillantok, nyugodt lehetek, mert Lewis sem nyert, de ilyen pontokat nem dobhatunk el még egyszer. Tízet vesztettünk, de a pozitív kicsengése a történteknek az, hogy megmutattuk, erősek vagyunk"- vélte Massa. "A csapat nagyszerű munkát végzett az egész hétvége alatt a stratégia tekintetében és a problémák kiküszöbölése érdekében, amelyek Nagy-Britanniában és Németországban hátráltattak minket."
"Keményen dolgozunk, hogy az autó ismét versenyképes legyen, és ez jó dolog ez előttünk álló versenyek előtt. Meg kell azonban oldanunk a még fennmaradó problémáinkat, és ugyanolyan versenyképesnek kell lennünk, mint Budapesten, de jobban kell figyelnünk a megbízhatóságra. Nem ismételhetünk meg bizonyos hibákat, nincs több kifogás"- zárta mondandóját a brazil.
|