Mexikó 2010-ben újra futamot rendezne
a5.hu 2008.08.08. 12:36
Előfordulhat,hogy ismét lesz Mexikói Nagydíj
Noha Bernie Ecclestone egyre inkább a keleti országok felé igyekszik venni az irányt a forma-1-es futamok megrendezését illetően, a versenynaptár egy korábbi résztvevője, Mexikó abbéli reményét fejezte ki, hogy két év múlva visszatérhet hozzájuk a világbajnoki sorozat. A közép-amerikai államban eddig összesen 15 versenyt rendeztek már a múltban, és az FIA elnökhelyettese, Jose Abed úgy véli, 2010-ben reális esély nyílhat rá, hogy 1992 után ismét fellelhető lesz a Mexikói Nagydíj a naptárban. "2010-ben változások lépnek életbe, így keményen kell dolgoznunk, hogy jól felkészített pályával álljunk elő. Először ugyanakkor természetesen ki kell várnunk Bernie Ecclestone döntését, hogy be akarja-e vonni Mexikót a Forma-1-be, mert már van 18 helyszín, és ezt még kettővel fogják megtoldani" - mondta Abed a Notimex helyi hírügynökségnek. - "Képesek vagyunk rá, mert az illetékesek meg akarják valósítani a szükséges befektetéseket, továbbá mindenkinek lehet egy esélye. Nekünk csak rá kell szánni az összeget, mert egy forma-1-es pálya többet ér, mint 50 millió dollár" - tette hozzá.
|