Räikkönen elismerte hibáját és még hisz a vb-címben
f1hirek.hu 2008.08.26. 19:13
Kimi Räikkönen vesszőfutása tovább tart. A világbajnoki címvédő hetek óta nem képes olyan teljesítménnyel előrukkolni, amelyre kvalitásai egyébként feljogosítják. A finn figyelmetlen volt, Valenciában elütötte egyik szerelőjét, majd motorhiba miatt ki kellett állnia.
"Nincs túl sok hozzáfűznivaló, túl korán indultam, az én hibám volt"- reagált az Európa Nagydíj után Räikkönen, amikor az újságírók a boksz-balesetről kérdezték.
Ez az incidens is elég nagy csapás volt a finn pilótának, hiszen a szerelője megsérült, ráadásul Trulli meg is előzhette a késlekedés miatt. Ám ekkor még nem volt vége, egy körrel később a Ferrari motor elfüstölt.
"Semmi előjele nem volt, a kör utolsó kanyarjában éreztem először, hogy probléma van. Nem tudom mi történhetett, de ki kell derítenünk, hogy mi volt a motorral. Talán hasonló volt a gond, mint három hete Felipe esetében."
Persze Räikkönen mindezek nélkül is legjobb esetben ötödik lehetett volna, hiszen végig az élmezőnyben autózott, de nem volt annyira gyors, hogy előrébb verekedje magát: "A kvalifikáción sem sikerült elérnünk azt, amit terveznünk, így viszonylag hátulról kellett rajtolnom. Ezen a hétvégén ismét nem találtuk a sebességet, de ez most végül is mindegy, hiszen nem tudtam befejezni a futamot. Kár érte, de ismerjük a gyengéinket, és remélhetőleg ki tudjuk javítani ezeket. Talán már a soron következő teszten."
A bajnoki cím védőjét lelkileg azonban nem viselte meg a gyenge verseny: "Jól vagyok. Nem volt jó a hétvége, hiszen összetettben is visszaestem. Ugyanakkor még mindig van esélyünk ledolgozni a hátrányunkat."
"A kvalifikációkon mindenképpen javulnunk kell, de még jók az esélyeink. A következő futamon mindent beleadunk, és majd meglátjuk, hogy az mire lesz elég. Még hat futam hátra van, és a dolgok nagyon gyorsan megváltozhatnak. Persze nem lesz egyszerű"- fejezte be némi optimizmust magára erőszakolva a finn.
|