Massa nem akar foglalkozni a Ferrari pilótadilemmájával
f1hirek.hu 2008.08.26. 19:14
Egyre többen vélik úgy, hogy a Ferrarinak végre döntenie kellene arról, melyik pilótáját támogatja a világbajnoki címért folytatott harcban, ugyanis Felipe Massa és Kimi Räikkönen egymástól vesznek el pontokat. A brazil idén több győzelemnél jár, mint a világbajnok, ennek ellenére nem vár más bánásmódot, mint eddig és továbbra is csak a feladatára koncentrál.
A 27 éves pilóta megnyerte a hétvégén rendezett Európa Nagydíjat, így 100. Forma-1-es futamát győzelemmel koronázta meg, idén pedig már négy első helynél jár, csakúgy, mint a világbajnoki pontversenyt vezető Lewis Hamilton.A brazil már hét pontra leszakította magáról Räikkönent, aki Valenciában motorhiba miatt kiesett, aminek köszönhetően visszacsúszott a 3. pozícióba a tabellán, Hamilton és Massa mögé. Ráadásul a finn az áprilisi Spanyol Nagydíj óta nem is tudott nyerni. Éppen ezért többen úgy vélik, hat futammal a szezon vége előtt a Ferrarinak és Räikkönennek is Massát kellene támogatnia. A planetf1.com ugyanakkor arról számolt be, hogy a brazil nem kíván ezzel a kérdéssel foglalkozni.
"Nekem ezzel semmi dolgom. Én csak a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtom. Ha valakinek ebben a kérdésben döntenie kell, az nem én vagyok"- reagált a kérdésre Massa, akinek nem fontos az, hogy elsőszámú pilóta legyen, mert őt csak az érdekli, hogy a lehető legjobban vezessen.
"Én mindig le akartam győzni a pilótákat a pályán, legyen szó bárkiről. Nem számít, hogy az illető a csapattársam vagy sem, ezért ez a kérdés számomra semmin sem változtat"- folytatta a brazil. "Én mindig a lehető legjobb teljesítményt akartam nyújtani, és sok jó eredményt értem el ebben a szezonban, ugyanakkor sok rosszat is. A mentalitás azonban nem változott."
|