Räikkönen nem tört meg, kedvenc pályáján pedig győzni akar
f1hirek.hu 2008.08.27. 21:25
Kimi Räikkönen kedvét nehéz elvenni a versenyzéstől. Egy világbajnoki címre esélyes autóban ülve hét futam alatt 22 pontot szerezni - ez a finn mérlege a legutolsó hét versenyen - nem valami fényes teljesítmény, ám a vb-címvédő továbbra is elszánt, kedvenc pályáján, Spa-Francorchamps-ban pedig újra a győzelemre tör.
Miközben Räikkönen mélyrepülésben van, legfőbb riválisai, a csapattárs Felipe Massa, valamint a mclarenes Lewis Hamilton nagyobb hatékonysággal gyűjtögetik a pontokat, igaz, mindkettőjük nullázott két-két futamot. Talán ennek is köszönhető, hogy a terhet egyébként is jól viselő Räikkönen nem adta még fel az idei évet.A finn pilótának idén különösen az utcai pályákkal gyűlt meg a baja: "Nagyon úgy tűnik, hogy idén az utcai pályák nem jönnek be nekem. Négy versenyen egyetlen pontot szereztem, azt is úgy, hogy Ausztráliában valójában célba sem értem motorprobléma miatt. Aztán ugye Monacóban Sutillal ütköztem, Montrealban Hamilton jött belém a bokszutcában, most legutóbb Valenciában pedig szintén kiestem"- fejtegette a Ferrari honlapján az utcai pályákat övező pechszériáját a klasszis.
Räikkönen motorprobléma miatt esett ki a valenciai kikötőben, de egyébként sem lett volna kifejezetten emlékezetes számára az idei második spanyolországi versenyhétvége. Már a kvalifikációt elrontotta, így csak a negyedik helyről indulhatott, majd a futamon még Heikki Kovalainen is lerajtolta, akit később egyszerűen nem tudott megelőzni a pályán. A második bokszkiállást követően ez talán sikerült volna, de túl korán indult, magával rántotta a szerelőjét, és az emiatti késlekedés után még Trulli is megelőzte. Mindezt még tetézte az elfüstölő motor, így az a néhány pont is kicsúszott a finn kezéből, ami a 6. hellyel járt volna.
A 2007-es világbajnokot azonban még korai lenne leírni: "Pénteken Monzában tesztelek, a jövő héten pedig Spa-ba megyünk. Szeretem azt a pályát, egész évben tudnék rajta versenyezni. Ez a legjobb pálya, és nagyon remélem, hogy jó autóval tudunk oda menni, ugyanis újra győzni akarok. Néhányan már megkérdőjelezték a motivációmat, de nyerni akarok. Jobban mint valaha!"
|