Räikkönen balesete ellenére jó irányba halad a Ferrari
f1hirek.hu 2008.09.05. 19:32
A Ferrari jól kezdett Belgiumban, hiszen az első szabadedzésen a mezőny többi tagja megközelíteni sem tudta Massát és Räikkönent, és bár a délután a vörösöknél sem volt zökkenőmentes, házon belül mindenki bizakodó.
A Belga Nagydíj második edzésén Fernando Alonso mindenkit meglepett és az élre állt, ám Räikkönen számára ennél nagyobb problémát jelentett, hogy rontott és összetörte autóját.Felipe Massa (1. és 2. helyezés):
"A változatos időjárás miatt szokatlan nap volt a mai. Összességében elégedett vagyok a három óra alatt elvégzett munkával. Az autó jó volt, remekül reagált a beállítás-módosításokra. Számtalan beállítást kipróbáltunk, már csak elemeznünk kell az adatokat. A gumik a várakozásoknak megfelelően viselkedtek, a lágyabbak jobbnak tűnnek. Szerintem jó irányba haladunk."
Kimi Räikkönen (2. és 5. helyezés):
"A 9-es kanyarnál megcsíptem a rázókövet, aminek a felülete vizes volt az eső miatt. Megpördültem, és nekicsapódtam a palánknak. Sajnos nem csak a hátsó szárny sérült meg, hanem a padlólemez is megrongálódott, amit nem tudtunk időben kijavítani. Kár érte, mert már azelőtt esni kezdett, mielőtt feltehettem volna az új gumikat. Csak remélni tudjuk, hogy holnap nem esik majd, és huzamosabb ideig mehetünk száraz aszfalton. Az autó délelőtt nem volt rossz, eltekintve néhány apróbb elektronikai problémától. Meglátjuk, mit tehetünk szombaton, de természetesen az időjárás továbbra is kulcskérdés lesz."
|